Kósa L. Adolf - A SUV egy örömautó

Vörös diplomával végzett, ügyvéd lett, saját irodával. Volt televíziós műsorvezető, vezetett rádióműsort. Később váltott, egy hálózatépítő céghez került. Életcélja, hogy neki már soha többet ne legyen munkahelye. 2 év múlva szeretne nyugdíjba vonulni, onnantól csak hobbijának, a lovaglásnak élni. Kósa L. Adolf Jeep Commanderrel jár.

Mikor kezdtél vezetni?
- Viszonylag későn, már ügyvédjelölt voltam, vagyis 14 éve, 26 éves koromban szereztem meg a jogosítványt. Ahhoz képest nem is vagyok túl jó vezető.

Vezettél jogsi nélkül is?
- Még 11 éves koromban egyszer próbáltam beparkolni Velencén egy strandon, ahol dolgoztam, és majdnem elütöttem az édesanyámat. Tolatásnál kis híján odanyomtam a falhoz, de megúsztuk. Nagyon rossz élmény volt és utána egy darabig nem volt kedvem volán mögé ülni.
Az öcsém viszont viszonylag korán szerzett jogsit.

Volt igazi "álomautód"?
- Álomautó még csak-csak, de sajnos ügyvédjelöltként nem kerestem úgy, hogy megengedhessek magamnak egy autót.

A Jeepel mikor ismerkedtél meg?
- A gyerekkori matchbox élményeim során. A legnagyobb játékautóm már egy Jeep Wrangler volt. Az egyetlen autó, ami nagyobb volt, mint a többi, ha jól emlékszem - egy ronda kocka - azt tologattam a legszívesebben. Az esett kézre, kényelmes volt.

Most melyik a kedvenc autómárkád?
- Most ez. Mindig az, amelyikben éppen ülök. Az embernek általában nem azért van ilyen autója, mert erősebbnek érzi magát benne, férfiasabbnak, hanem azért, mert valamikor megálmodott magának egy ilyet. Ha jól teszi a dolgát, akkor nem nyugszik, amíg meg nem szerzi.

Ez az első Jeeped?
- Nem, ez már a második. Ez előtt egy Liberty Sport volt.

Az kisebb. Az döntött, hogy ez nagyobb?
- Hát mindkettő Jeep, mindkettő kocka, ronda mindkettő annyira, hogy az már szép. Ez ha lehet még inkább, de az előzővel se az volt a baj. Ez nagyobb, kényelmesebb autó. Azt gondoltam, ha már változtatni kell, akkor ne lefelé, hanem felfelé építkezzünk. Hogy ezután hová fogok tovább lépni, még nem tudom, mert ezután már nincs nagyobb, az is lehet, hogy márkát kell váltsak.

A sportkocsik nem vonzanak?
- Nem, egyáltalán nem, mert nem férek el benne. Ültem én már Ferrariban, tudom, hogy sok embernek a Ferrari az álma, én nem férek el benne, nekem nem az az álmom. Szerintem úgy kell autót választani, hogy be kell ülni, ki kell próbálni. A Ferrarit megpróbáltam, de nem az én autóm.

A gyerekek szeretik?
- Igen, bár ritkán ülnek benne, mert az anyukájuknak van egy nagy családi autója és általában azzal szoktunk menni, amikor szükség van rá.

Próbáltál már terepen vezetni? A Dakar például sose vonzott?
- Egyáltalán nem. Meg se nézem. Ez egy SUV, ez egy örömautó. Nem arra van kitalálva, hogy az ember elinduljon vele mondjuk egy Dakaron. Arra van kitalálva, hogy amikor elmegy az ember lovagolni és rossz tanyasi úton kell közlekednie, akkor legyen mivel. Ha be kell ragadni a sárba, akkor már inkább szeretnék egy ilyen autóval beragadni. Sivatagban sose fogom kipróbálni, se az autót, sem az én tudásomat.

Interjúk:

Balassa Gábor - Úgy gondolom, hogy mindig is lesz terepjáróm!
Kis Sándor - Nyomom, ahogy a csövön kifér. Ez olyan "kissanyis"
Tornóczky Anita - A terepjáró egy igazi családi autó

• Ha észrevételed, vagy javaslatod van, írj a szerkesztőségnek!