Lexus LY 650 - ez minden idők legnagyobb és legdrágább luxus-Lexusa

A Lexus LY 650 luxusjacht árából 35 darab, legmagasabb felszereltségű, felsőkategóriás LS luxuslimuzint lehetne megvásárolni...

A minden idők legnagyobb és vélhetően legdrágább Lexusa, a Lexus LY 650 luxusjacht kifejlesztésében és gyártásában közreműködő prémium hajógyártó partner, a Marquis Yachts közzétette a Lexus LY 650 luxusjacht hivatalos árlistáját: az alapár 3,74 millió dollár (mintegy 1,1 milliárd Ft) lesz, ami a legdrágább kivitel esetében felmehet akár 4,85 milliói dollárig, azaz nagyságrendileg 1,44 milliárd forintig. Ez azt jelenti, hogy a vadonatúj luxushajó csúcsváltozatának árából a Lexus Európában kapható legdrágább modelljéből, a zászlóshajó LS felsőkategóriás luxuslimuzin legmagasabb felszereltségű változatából mintegy 35 darabot(!) lehet megvásárolni.

Lexus LS 500h
A Marquis Yacths által épített, a Lexus vezető mérnökei és formatervezőinek bevonásával fejlesztett Lexus LY 650 luxusjacht szeptemberi globális médiabemutatását követően még az ár bejelentése előtt négy hajó talált gazdára, ebből három Floridába kerül, egyet pedig Japánba szállítanak. A hajóban ötvöződik mindkét márka innováció és kézművesség iránti elkötelezettsége, így nem kétség, hogy több megrendelés érkezik majd a modellre, mint amennyit egy év alatt le tudnak gyártani.

Lexus LY 650 Yacht: The Making Of | Lexus
- Nagyon örülünk az LY 650 fogadtatásának és nagyon várjuk, hogy mielőbb szállíthassuk is vevőinknek. Együttműködésünk a Lexus-sal minden elképzelést felülmúlt, alig várjuk, hogy ennek eredményét bemutathassuk a nagyközönségnek is - fogalmazott Rob Parmentier, a Marquis Yachts elnök-vezérigazgatója.

A 2017 januárjában leleplezett Lexus Sport Yacht tanulmány alapján tervezett LY 650 egyedi vonalai és kiemelkedő teljesítménye révén ragadja meg leginkább a figyelmet. A 20 méter hosszú zászlóshajó a Lexus "CRAFTED" filozófiájának új megtestesülése. Minden részletét aprólékos figyelemmel dolgozták ki és minden az előrelátó vendégszeretet jegyében készült. A Marquis Yachts és a Lexus ötvözték a fejlett technológiát és a kézművesség hagyományait, így utánozhatatlan élményben lesz része annak, aki felül a hajóra és részt vesz egy tengeri kalandon. Két duplapropelleres Volvo Penta IPS hathengeres dízelmotor hajtja, ezek egyenként 1350, 1200 vagy 1050 lóerősek lehetnek, a vevő kívánsága szerint. (Az a sejtésünk, hogy biztosan lesz, aki a 2700 lóerőset kéri, ha már Lexus, hasítson az a yacht a hullámokon!) A yacht üzemanyagtankja 4000 literes, 850 liter friss vizet vihet magával, három hálókabinja hat embernek is kényelmes alvóhely. Az első LY 650 értékesítésére a floridai Stuart-ban található Sovereign Marine Group közreműködésével került sor.

Lexus LY 650 NBC Sports Network Best in Show Nominee at FLIBS
- Mindenképpen élni szerettünk volna azzal a lehetőséggel, hogy megvásároljuk az első Lexus LY 650-ast. Úgy hiszem, a Lexus az az autómárka, amelynek sikerül befutnia a hajók piacán is. Gyártó partnerünkkel, a Marquis Yachts vállalattal mi a akartunk lenni az elsők, akik hozzájárulnak a vállalkozás a sikeréhez - avat be Greg Terraglio, a Sovereign Marine Group elnöke.

Az LY 650-essel a Marquis Yachts csatlakozik a Lexus általános márkaépítő küldetéséhez, s ennek keretében szeretnék bemutatni a Lexus "Beyond the Road" élményt. Annak érdekében, hogy minél többen láthassák, egy hatrészes, moziélményt adó videósorozatban mutatták be a jacht születését. A kampány során együttműködtek a történetmesélő Clever of BClever Creative stúdióval, a Daniel Lawrence Wilson és Darren Streibig alkotta filmes duóval, illetve veterán tartalomgyártóval és a Lexus International szenior elemzőjével, Sabina Charfaurossal. A csapat tagja volt Curtis "Sauce" Wilson is, aki már dolgozott Celine Dionnal, Ne-yo-val és Will Smith-szel is. A videók a jacht érzelmekre gyakorolt hatására épülnek, és kihangsúlyozzák a kézművesség iránti szenvedélyt, amiben a Marquis és a Lexus is osztozik.

Lexus LY - What if Lexus went beyond the road
A luxusyachtot hatalmas érdeklődés mellett leplezték le Floridában a 60. Fort Lauderdale International Boat Show-n, a csóringerek hagyományos év végi összejövetelén.

Highlights From The 60th Anniversary Celebration of The Fort Lauderdale International Boat Show