Transsyberia Rally - 23 ossi-Porsche Cayenne indult a világ legdurvább rallyján

Megdöbbentő látvány a luxus-SUV első lökhárítóján: csörlőt szereltek rá!

Méghogy a Porsche Cayenne nem terepjáró!? Már a tavalyi Transsyberia Rally-n is részt vett két Porsche Cayenne, szépen is szerepeltek. Ezek azonban privát csapatként indultak, gyári támogatás nélkül. Az idén a Porsche-nál úgy gondolták, hogy végre bebizonyítják a világnak, hogy a luxus-SUV igenis megállja a helyét nehéz terepen is. A lipcsei üzemben két és fél hónapja készült el 26 darab, kifejezetten erre a versenyre kifejlesztett Porsche Cayenne S Transsyberia.

A széria Cayenne S-eket alaposan átszabták, de ennek ellenére a standard kategóriában indultak. A 4.8 literes direktbefecskendezéses (DFI) benzinmotorok a VarioCam Plus szelepvezérlésnek köszönhetően 385 lóerősek lettek, 500 Nm nyomatékkal. Fogyasztásukat a nagy távolságokra tekintettel a szériaváltozathoz képest 15%-al csökkentették, a gyári adat szerint így 13,7 litert isznak 100 kilométerre.

A mezőny augusztus 3-án rajtolt a moszkvai Vörös Térről, a befutó a mongóliai Ulánbátorban ("Vörös Hős") lesz augusztus 17-én.