Hyundai TUCSON 1.6 T-GDi HEV - villamosított csúcstechnológiát kapott a kompakt SUV

48 V-os "enyhén" hibrid, full hibrid és plug-in hibrid: kategóriája "legelektromosabb" hajtáslánc-kínálata teszi igazán izgalmassá a Hyundai 2021-es újdonságát.

Már sokszor leírtuk, ezúttal is csak önmagunkat ismételhetjük: a koreai cég ismét új mércét állítot fel a kompakt SUV szegmensben.

A vadonatúj Hyundai TUCSON immáron a Hyundai sikeres bestsellerének negyedik generációja, a modell 2004-es bevezetése óta több mint 7 millió darabot adtak el világszerte. Ezek közül 1,4 millió Európában kelt el, az autó a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) gyártóüzemében készül Noąovice-ban, Csehországban.

A TUCSON HEV-ről elmondhatjuk, hogy a kompakt SUV a dizájn forradalmi diadala. - Ambiciózus megjelenése követi a vállalat új Sensuous Sportiness formatervezési identitását, amelynek célja, hogy érzéki és érzelmi kapcsolatot teremtsen az utasok és a jármű között, mindezt innovatív technológiai és formai megoldások valósítják meg - áll a gyár közleményében.

Mit jelent mindez lefordítva a vásárlók nyelvére? Kezdjük azzal, hogy a karosszéria nagyobb és szélesebb lett. Amikor az első lámpák ki vannak kapcsolva, a jármű eleje sötét, a nappali menetfény, (Daytime Running Lights, DLR) szinte észrevétlenül épül a hűtőrácsba. A legkorszerűbb féltükör-világítástechnikának (Half-mirror Lighting Technology) köszönhetően a DRL-ek bekapcsolásakor a rács sötét króm megjelenése ékszer-szerűvé alakul át és karcsú, szemet gyönyörködtető karosszériaelemmé válik.

A jármű oldalán szintén - szó szerint - kiemelkedő formatervezési elemek vonzzák a szemet, az autó mozgást sugall akkor is, ha mozdulatlanul áll. Az ajtók alatt műanyag borítás védi a karosszériát, ha vezetője mégsem tud ellenállni a csábító földutak vonzásának és letér a járt útról. Ugyancsak műanyag burkolat védi a kerékjárati íveket a felverődő kövektől.

A széles hátsó lámpák és a hátsó lökhárító háromdimenziós hatást keltenek, sportos jelleget kölcsönözve az autónak hátulról is. A jobb és baloldalt LED fénycsík köti össze, az index és tolatólámpa a löhárítóba került. Ez az első Hyundai modell, amelynél a felső spoiler alá rejtették a hátsó ablaktörlőt. Bár apróságnak tűnik, de a csúcstechnológiájú dizájnelemeket egy sima üvegből készült Hyundai logó koronázza meg, amely háromdimenziósnak tűnik, de valójában nem domborodik ki a szélvédő felületéből, eltérve a hagyományos autóipari emblémáktól.

A belső térben a világűr, a technológia és az információ harmonikusan keresztezi egymást. A legmeglepőbb elem ebben a harmóniában a kormánykerék. A másik csoda az energiaháztartás nyomon követése a műszerfalon, pilótavizsga ajánlott! A hatalmas, 10,25 hüvelykes AVN-T képernyő teljesen kitölti a műszerfal közepét. A TUCSON tervezői eltekintettek a fizikai kezelőszervektől, így az audióvizuális és navigációs rendszer (Audio Video Navigation System, AVN), a hőmérséklet, a szellőzés és a légkondicionálás, a KRELL prémium hangrendszer érintéssel vezérelhető. Amúgy az egész belső térben kiváló minőségű, puha tapintású anyagok vannak. A kartámaszt sikerült ergonómikus helyzetbe állítani, a középső konzolon a telefontültő-pad a vezeték nélküli töltéshez ad műszaki hátteret. Már-már a komolytalanság érzetét kelti a belső világítás 64 féle konfigurálható színe és a 10 fényerő-szint, amellyel szinte bármilyen hangulathoz személyre lehet szabni a fényeket. A szellőzőnyílásokat ravaszul rejtették el, ettől huzatmentes a légáramlás és a hátsó utasoknak is külön szabályozható a befújt levegő hőmérséklete.

Külön történet a Hyundai LIVE Services, a Last Mile Navigation, a felhőalapú Connected Routing, a Bluelink App. és a háromzónás Multi-Air Mode. Lásd fentebb: pilótavizsga ajánlott!

A hátsó ülésekett 4:2:4 arányban lehet lehajtani, így a csomagtartó mérete 1799 literig bővíthető.

A Hyundai SmartSense active aktív vezetéstámogató rendszereit még felsorolni is kihívás, íme némi ízelítő:

Forward Collision-Avoidance Assist (FCA with car, pedestrian and cyclist protection)
Leading Vehicle Departure Alert (LVDA)
Highway Driving Assist (HDA) 1.5
Navigation-based Smart Cruise Control Curve (NSCC-C)
Intelligent Speed Limit Assist (ISLA)
Blind Spot-Collision Warning (BCW)
Blind-spot Collision Avoidance Assist (BCA)
Safe Exit Warning (SEW)
Remote Smart Parking Assist (RSPA)
Surround View Monitor (SVM)
Blind View Monitor (BVM)
Rear Occupant Alert (ROA)
Lane Following Assist (LFA)
Lane Keeping Assist (LKA)
Driver Attention Warning (DAW)
Rear Cross Traffic Collision Warning (RCCW)
Rear Cross-traffic Collision-avoidance Assist (RCCA)
High Beam Assist (HBA)

Ezek nagyrésze új fejlesztés, vagy először alkalmazzák a szegmensben.

Külön figyelmet érdemel a T-GDi Smartstream benzinmotor, az új 1.6 literes erőforrást a Hyundai Holding Hungary Kft. jóvoltából volt szerencsénk kipróbálni. A TUCSON full hibrid hajtáslánca egyébként az új 1.6 literes T-GDi Smartstream benzinmotorból, valamint egy 1,49 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorról táplált, 44,2 kW teljesítményű villanymotorból áll, ezt nevezik párhuzamos full hibrid hajtásláncnak. Ezzel a konfigurációval a HEV a Tucson hajtáslánc-kínálatának legerősebb tagja lett, a kombinált rendszerteljesítménye 230 lóerő, a hajtás összesített forgatónyomatéka 350 Nm. Ehhez kapcsolódika a hatfokozatú automata sebességváltó. Az 1.6 literes T-GDI benzinmotornál a Hyundai fokozatmentesen változó szelepösszenyitás (CVVD) technológiáját alkalmazták, amely optimális motorteljesítményt és üzemanyag-fogyasztást biztosít. A regeneratív fékrendszer a villanymotor segítségével lassítja az autót és közben tölti az akkumulátort. Az ily módon megtermelt elektromos energiát is az 1,49 kWh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátor tárolja és hajtja a villanymotort.

Az autót még könnyű terepen sem volt szivünk gyötörni, pedig ezt a felszereltséget a 4x4-es verzióhoz találták ki. Elsősorban.

Hyundai TUCSON HEV
Hyundai TUCSON HEV
Hyundai TUCSON HEV
Hyundai TUCSON HEV
Hyundai TUCSON HEV
Hyundai TUCSON HEV
Hyundai TUCSON HEV - T-GDi Smartstream
Vadonatúj Hyundai Tucson Hybrid


#Hyundai #TUCSON #HEV #SUV #mild_hybrid #hybrid #plug_in_hybrid #Hyundai_Motor_Manufacturing_Czech #HMMC #Sensuous_Sportiness #Daytime_Running_Lights #Audio_Video_Navigation_System #FCA #LVDA #HDA #NSCC_C #ISLA #BCW #BCA #SEW #RSPA #SVM #BVM #ROA #LFA #LKA #DAW #RCCW #RCCA #HBA




- Jaguar XF Saloon - két összkerékhajtású modell is hajszautóként debütált a 25. James Bond filmben
- Mit érdemes szem előtt tartani az autóhifi kiválasztásakor?
- Szempontok, amelyeket figyelembe kell venned téli gumiabroncs vásárlása előtt!
- Melyek a legjobb téli gumik 225/45R17 méretben?
- 2022 ©koda Fabia - lehet, hogy a Simple Clever funkciók sokasága vonzza leginkább a vásárlókat?
- Hogyan űzzük el a nyestet az autónktól?
- RANGE ROVER VELAR - még elegánsabb, még kényelmesebb, már SV Bespoke fényezéssel is!
- Két év után újra AMTS - jön Magyarország legnagyobb autós és tuning kiállítása és show-ja!
- A nyári gumiabroncsokról egyszerűen
- Ford F-150 Lightning - Platinum, Lariat és XLT kivitelben készül a villanymotoros pickup legenda