Mercedes-Benz McLaren SLR 722 GT - a király meztelen

A szuperkocsit a szemfüles kukkoló a legszebb pillanatban kapta lencsevégre. Így ritkán látjuk. Meg amúgy is. Mindössze húsz darab készül majd belőle.

Mercedes-Benz McLaren SLR 722 GT

A fotó a tesztelés alkalmával a Nürburgring "Zöld Poklában", a Nordschleife-n készült. Ezen a keskeny, 20,8 kilométer hosszú pályán ma már csak az számít, mennyi idő alatt sikerül végigmenni rajta. A teszten a 722 GT szédületesen gyorsan, 7 perc 38 másodperc alatt ment egy kört, 2004-ben ugyanez az SLR McLarennek, a Porsche 997 Turbonak és a Bugatti Veyronnak csak 7 perc 40 másodperc alatt sikerült. Egy Koenigsegg CCR egyszer már végigment rajta 7 perc 34 másodperc alatt is.

A képeken az autó eléggé befejezettnek tűnik. Erre mondják: "gyártás közeli állapot", már amennyire gyártásnak lehet nevezni azt, ha egy autóból húsz darab készül összesen. A GT verzióban egyébként ugyanaz a 650 lóerős szupertöltős V8-as motor van, mint az SLR 722-ben, de az önsúlya valamennyivel könnyebb, ennek köszönhető a nagyobb sebessége. A fejlesztés során az utcai változat állítható sportfutóművet és a hatékonyabb fékrendszert is kapott, ami nem mellékes egy olyan autónál, amelyik 3,3 másodperc alatt éri el a 100-as tempót. A teszteléssel kapcsolatos sokféle spekulációból a legvalószínűbbnek az látszik, hogy a GT változatot esetleg az SLR-kupa, egy eljövendő FIA GT verseny okán fejlesztik.

A képen a GT közvetlenül az RML Motorsport kamionja mellett parkol és ez azt sejteti, hogy az egyik legjobb angol GT és túrakocsi építő üzem is valószínűleg érdekelt a fejlesztésben. Az RML tulajdonosa, Ray Mallock korábban híres pályaversenyző volt.