Autoport Evo IV - egy új autómárka a Terep-Rally OB mezőnyében

A bajnoki versenyautó magyar konstrukció, a Technosport Hungary üllői bázisán készült.

Autoport Evo IV

A Kis Sándor, Czeglédi Péter párosnak bejött a saját fejlesztésű autó. A IV-es verzióba elődjéhez képest új motor és kuplungszerkezet került. A verseny előtti teszten ugyan Kis Sanyi elkövette azt a hibát, hogy miközben versenytempónál beszélgetett az egyik alkalmi navigátorával, kicsit berohant az erdőbe és lezúzta az autó elejét. A szervizcsapat természetesen azóta már kijavította, így a páros tökéletesen felkészített autóval állhat rajthoz. "Már alig várom, hogy a rajtceremónián túl legyünk, mert akkor általában az ember meg szokott nyugodni" – nyilatkozta a bajnok.

Kis Sándor korábbi autója, a sivatagot is megjárt Autoport Evo III is tovább versenyez. Ács László és Bagics Róbert, 2006 ezüstérmes duója a korábbi dízel versenyautóját cserélte erre a gépre.

A két bajnoki forduló között a Technosport Hungary műhelyében elkészült a legfrissebb építésű Autoport versenyjármű az Evo II-es pick up is. Kristóf Márton a Liszi-Bau Kupán már ezzel indul.