Dakar 2008 - a tuaregek már várják a Touaregeket

1 beszólás

9273 kilométer pokoli száguldás. 570 csapat a jövő évi Dakaron.

Race Touareg 2

A január 5-től 20-ig tartó száguldás során 245 motor, 205 autó, 100 kamion és 20 quad vág neki a 9273 km-es távnak, ebből 5736 km gyorsasági szakasz. A verseny Portugáliában kezdődik, majd a mezőny Marokkón és Mauritánián keresztül érkezik meg a szenegáli fővárosba a sorrendben 30. Dakaron.

Ami az útvonalat illeti, homokból és dűnékből nem lesz hiány, a részletes útvonaltervből ugyanis az is kitűnik, hogy a gyorsasági szakaszok ezerötszáz kilométerrel hosszabbak, mint tavaly, és ebből nyolc etapot a mauritániai sivatagban, a Szaharában kell végigautózni a versenyzőknek. A karaván biztosan elkerüli Malit, ahol biztonsági okokból az idén januárban két etapot is törölni kellett.

Ami az autómárkákat illeti, a Mitsubishi 2001 óta verhetetlen a Dakaron. Jövőre 35 Mitsubishi, 32 Nissan, 32 Toyota, 31 Bowler, 24 Buggy, 15 Desert Warrior, 9 Volkswagen Touareg 2, 3 Land Rover, 3 Chevrolet indul, ott lesz Szalay Opel Antarája és az egyedi építésű buggy-k mellett lesz a mezőnyben Honda, Isuzu, Renault és Subaru is. A versenyzők 50 országból érkeznek, lesz közöttük indiai, namíbiai, guatemalai, kenyai, néhány kazah és kínai nemzetiségű is.

A legnagyobb várakozás a VW új sivatagi cápája, a Race Touareg 2 szereplését előzi meg - már persze elsősorban a gyár részéről. Egyesek már odáig mennek, hogy a Mitsubishik legnagyobb vetélytársaként emlegetik és nem zárják ki, hogy a győztes csapat is a VW lesz. Egy biztos, 2008-ban a japánoknak komoly riválisként kell számolnia a német márkával. A Touareg tavalyi verziójáhozhoz képest a németek elsősorban a futómű megbízhatóságán javítottak, biztonságosabb részegységeket építettek be. 2.5 literes, duplaturbós öthengeres dízelmotorja 275 lóerős és olyan pilóták hajtják majd, mint a spanyol Carlos Sainz vagy az amerikai Mark Miller.

Kérdés, hogy a tavalyi győztes Peterhansel és a Mitsubishi mit szól majd mindehhez?