Dakar-bukó - milliók a semmiért
2008. január 11.A célba éréshez legalább egy táskányi, a győzelemhez már egy kamionnyi cash kell...
Rangos német magazinban színes oldalpáron reklámozza terepjáróját a Volkswagen: a bal oldali képen egy széria-Touareg, a jobb oldalin egy takaros dakaros változat száguld a homokban. A fotókon legalábbis, hiszen az idei verseny elmaradt. A Volkswagen százfős, a Mitsubishi ötvenfős csapattal és négy-négy autóval indult volna az afrikai kalandra; a németek költségvetése harmincmillió euró, a japánoké húszmillió, ez a kettő együtt nagyjából a legszegényebb Forma-1-es csapat, a Super Aguri egyéves költése. És akkor még nem számoltunk a reklámkampánnyal; egy német újság egyetlen oldalának hirdetési tarifája 40-50 ezer euró, és ennél is többe kerül 30 másodpercnyi TV-reklám.
A nyugati csapatokhoz képest szinte eltörpülnek a magyarok tényleges versenyköltségei, pedig ezek sem kis tételek. Egy-egy motoros indulása 20-25 millió forintba kerül, egy autó összköltsége legkevesebb 100 millió forint, ám ez önmagában még kevés: szükség van kiszolgálói háttérre, vagyis legalább két kamionra, hiszen az egyik a rövidített szervizúton előkészíti a terepet a beérkező autónak, a másik a kijelölt versenyútvonalon segít. Ez utóbbi csak rajtszámos teherautó lehet, vagyis a segítő kocsinak és háromtagú legénységének is ki kell fizetni a nevezési díjat és a biztosításokat.
Megmagyarázhatatlan tétel továbbá, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetségnél is kell kötni biztosítást, mert ez a feltétele a versenyzői licenc és a rajtengedély kiadásának; ez újabb egymillió forintot jelent. Ez bagatell összeg, hiszen a Dakaron egyetlen autó nevezési díja 12 millió, egy komplett csapaté 50 millió forint. Némileg javítja a mérleget, hogy ezekkel a gépekkel nemcsak a Dakaron, hanem más versenyeken, például Világ Kupa-futamokon is indulnak, igaz, a homokra felkészített autókat előbb teljesen át kell alakítani.
Szakértői számítások szerint a teljes költség 50 százaléka az autó ára, fejlesztése és átépítése, 30 százalék a felkészítés és a tesztelés, 10 százalék a média- és pr-tevékenység, végül a maradék 10 százaléknyi tétel a Dakaron történő részvétel. A sivatagban a profi csapatok kamionjain minden szakasz után lengéscsillapítókat cserélnek, ezek darabja 12 ezer euró, vagyis hárommillió forint, egy kéttengelyes autónál a nyolc darab alkatrész költsége 96 ezer euró, ami nagyjából 24 millió forint.
A kisebb csapatok előre összeszedik a pénzt, a nagyobbaknak a teljesített szakaszokért és az eredményért fizetnek a szponzorok. A sivatagban a hitelkártya nem használható, ezért minden segítségért készpénzben kell fizetni. Rutinos versenyzők szerint a célba éréshez legalább egy táskányi, a győzelemhez már egy kamionnyi cash kell...
- Palik és Szalay nem indul a Budapest - Bamakon, de jönnek a szlovákok!
- Dakar 2008 - embervadászat a sivatagban
- Ingyenes terepvezetés lesz május 4-én a piliscsévi Motorcross Centrum-ban!
- Mighty FC Concept - Unimog-ot épített a Jeep?
- DTV Shredder vs. Jackal - terepjáró roller katonáknak
- Action Trackchair - terepjáró kerekesszék mozgáskorlátozottaknak
- Sand Flea - ugráló, pattogó harci robotot fejlesztett ki a Boston Dynamics
- Geneva Motor Show 2012 - a Mazda TAKERI tanulmány az új 6-os sorozat előfutára
- Geneva Motor Show 2012 - Infiniti Emerg-E Concept, te vagy a lexebb!
- Geneva Motor Show 2012 - hatkerekű Dock+Go, cserélhető puttonnyal
- Geneva Motor Show 2012 - Mercedes-Benz A-osztály, Made In Kecskemét
















