Dakar 2010 - A Matador és a Race Touareg-ek győztek

Drámai küzdelem után Carlos Sainz először állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A video lejátszásához Flash Player szükséges!
Carlos Sainz és Peter Utoft, a VW-csapat menedzsere

A tavalyi nagy vesztes az idén végre a nagy győztes lett - Carlos Sainz győzelmével ért véget a 2010-es Dakar. Tavaly a spanyol pilóta a hajrában már óriási, csaknem félórás előnnyel vezetett, amikor a Fiambala és La Rijola közötti etap gyorsasági szakaszának 79. km-nél autójával szakadékba zuhant, és kiesett. Idén 4,806 km speciális szakasz megtétele után szinte hajszállal - pontosan 3,73 kilométerrel, ha a Race Touareg verseny során elért 101.8 km/órás átlagsebességével számolunk -, 2 perc 12 másodpercnyi előnnyel győzött a 14 napos kemény csatában. Személyében - Ari Vatanen és Juha Kankkunen után - egy újabb World Rally Champion nyert Dakar-t.

A Matador elsősorban navigátorának mondott köszönetet a győzelemért, majd a csapatnak és azoknak, akik hittek benne. - Nagyot harcoltunk ma, nem hibázhattunk. Uraltunk mindent és kontrol alatt tartottuk az érzelmeinket. Keményen küzdöttünk a csapattársammal, és ez így ment már egy hete – összegezte a spanyol pilóta sikerük titkát.

A Volkswagennél persze nagy volt az öröm, a dobogó mindhárom fokát a gyár versenyzői kaparintották meg, a két spanyol, Carlos Sainz és Lucas Cruz mögött a Nasser Al-Attiyah - Timo Gottschalk duó a második, a Mark Miller - Ralph Pitchford kettős a harmadik lett.

Ami a BMW-ről Volkswagenre váltó Nasser Al-Attiyah-ot illeti, szinte mindent elkövetett az aranyért. Az utolsó előtti szakaszon még - Sainz szerint szándékosan - nekiment a spanyol autójának is, ráadásul a koccanásért őt okolta: "Sainz-nak ideje lenne megtanulnia a hátulról érkező, gyorsabb autót jelző Sentinel-duda használatát". A díjkiosztón persze a qatari rally-bajnok már sportszerűen gratulált csapattársának, de azért megígérte, hogy jövőre ő nyeri meg a Dakart...

Az idei futamra a BMW gyári csapathoz szerződött Stéphane Peterhansel navigátorával, Jean-Paul Cottret-tel a negyedik helyen végzett, a másik nagy esélyes, az amerikai Robby Gordon végül a nyolcadik helyezést érte el.

A motorosoknál Cyril Despres (KTM) győzött, akinek ez immár a harmadik Dakar-győzelme, eddig 2005-ben és 2007-ben sikerült nyernie. - Ez egy nagyon kemény Dakar volt, de sikerült megnyerni. Három éve értünk utoljára elsőnek célba, még a Rózsaszín-tó partján, azóta nagyon sokat dolgoztunk, edzettünk, hogy ez újra sikerüljön. Egy biztos: nem féltem attól, hogy veszítek. Nyerni akartam, és ez erősebb volt bennem, mint a vereségtől való félelem. Ez egy nagyon kemény, de csodálatos Dakar volt és nagyon örülök, hogy nyertem – nyilatkozta a legjobb motoros a célban. Az utána következő Ullevalseter (KTM) elmondása szerint 25 évet dolgozott azért a pillanatért, ami a legmerészebb álmait is túlszárnyalta: a díjkiosztón a dobogó második fokára állhatott!

A quadosok mezőnyének első és második helyén az argentin Marcos Patronelli és bátyja, Alejandro végeztek, mindketten Yamaha-val. Marcos, ahogy a többi versenyző is, nagyon nehéznek tartotta az idei Dakart, két szakaszt külön ki is emelt, ami számára soha véget nem érőnek és nagyon bonyolultnak tűnt.

A T4 kategóriában kamionnal versenyző Chagin és Kabirov hozták a papírformát a Kamaz-okkal. - Ez csapatunk kilencedik Dakar-győzelme és nem sok olyan csapat van, amelyik még szakaszgyőzelem-rekorddal is büszkélkedhet. Mindez többéves kemény munka eredménye. A tavalyi is nagy eredmény volt Kabirov győzelmével, de ez az idei még nagyobb, a Kamaz nagy sikere. Nagyon erős a csapatunk és talán jobban is akartunk győzni, mint mások – mondta a szerény Cár a történet végén.

A 9 030 illetve 8 937 kilométeres távot végül 28 kamion, 57 autó, 88 motor és 14 quad teljesítette.