VW Touareg Late Night Show - Óh, csak a hajnal jönne már!
2010. március 1.David Garrett is besegített: virtuóz hegedűjátékával emelte a buli fényét...
Az autógyártók kissé türelmetlenek, amióta nem igazán dübörög a piac. A most megnyílt genfi Autószalonra például jószerével már nem is igen maradt szenzáció, az elmúlt hetekben "kiszivárgott" szinte minden újdonság.
A Volkswagen sem várta meg a 80. International Motor Show megnyitóját, bő három héttel a nagyközönségnek szánt hivatalos világpremier előtt rendhagyó módon egy képzelt talkshow keretében mutatta be az új Touareg-et és a prémiumkategóriás SUV hibrid-változatát. A több, mint 600 meghívott vendég, a német gazdasági és politikai elit prominensei valamint ismert médiasztárok közreműködésével a müncheni Postpalast-ban rendezett Késő Éjszakai bulin David Letterman találmánya, a Late Night Show díszlete adta a stílust és Thomas Gottschalk "szakértő" vendégei tálalták hozzá a háttérinformációkat. A legnagyobb tisztelet és ováció a Carlos Sainz - Lucas Cruz párost kísérte, akik egy Race Touareg-gel győztek az idei Dakar-on Argentínában. A bulin ott volt Leslie Mandoki, leánykori nevén Mándoki László, azaz Dzsingisz kán is, aki David Garrett elöl a dobok mögött keresett menedéket.
Ami az autót illeti, a teljesen újratervezett, második generációs, 2011-es modellévű VW Touareg drámai fogyókúrán esett át, az előző modellhez képest 208 kilóval könnyebb lett és 20 százalékkal takarékosabb. Külseje magán viseli az új VW egyenforma, a Golf VI és az új Polo stílusjegyeit, a bőr- és faborítással feldobott belseje még tágasabb, még elegánsabb lett. A számtalan, már ismert kényelmi- és biztonsági berendezésen (ABS, EDS, ASR, Hill Descent Assist, Stop-Start-automatika, Area View biztonsági rendszer, 6,5"-os touch-screen, Lane Assist, Side Assist, Adaptive Cruise Control, Dynamic Light Assist-rendszerrel vezérelt Bi-Xenon fényszórók) kívül említésre érdemes újdonság még a gombnyomással aktíválható kézifék és a csúcsváltozathoz ígért hatalmas napfénytető. Az autóban ülők biztonságára alapfelszereltségként 9 légzsák ügyel.
A 3.0 literes, 240 lóerős V6 TDI dízelmotoron kívül (főként Amerikában) lehet hozzá választani 335 lóerős, 4.2 literes V8 TDI dízelt is, de itt Európában az igazi nagy durranás az, hogy a benzinmotoros változat már hibrid hajtásláncot kapott, a csomagtartóba NiMH akkumulátor-csomagot, a 333 lóerős 3.3 literes kompresszoros V6 TSI mellé a motortérbe egy 47 lóerős villanymotort is beépítettek. Az íly módon összesen 380 lóerős hibrid-Touareg 50 kilométert képes tisztán elektromos üzemmódban megtenni, 6,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás tempóra, a végsebessége 240 km/óra és 8,2 liter a vegyes - városi és országúti - üzemben mért átlagfogyasztása. Mindhárom motorhoz nyolcsebességes automata váltó csatlakozik.
Terepképességeit a középső és hátsó differenciálzárat is tartalmazó Terrain Tech Packet megrendelésével lehet fokozni, ezzel a 45 fokos emelkedő leküzdése sem okoz gondot a VW 4x4-es - immáron hibrid - zászlóshajójának.
- VW Race Touareg 3 - a bajnok új ruhája
- Subaru Impreza WRX STI 2011 - "Minden Idők Leggyorsabb Modellje"
- Kiss Pál Tamás: - ...lehet előzni a Hungaroringen!
- Mercedes-Benz LAPV 6.X Concept - most szép lenni katonának...
- Porsche 911 GT3 Cup - Jeff Zwart a Pikes Peak legújabb rekordere!
- Budapest-Nordkapp 2010 - összefoglaló a versenyről
- Mitsubishi ASX - itt a Dakar-szökevény aszfaltbetyár!
- Pierre Poncelet tesztpilóta nyári jótanácsai
- Ford Curve Control - a megoldás már a kanyarban van?















