Megnyílt a 80. Genfi Autószalon
2010. március 4."Nálatok van villany?"
A video lejátszásához Flash Player szükséges!
Március 4. és 14. között immáron 80. alkalommal ad otthont a genfi Palexpo a Nemzetközi Autószalonnak. A világ 30 országából 250 kiállító 700 márkát képvisel, a szervezők 78 000 négyzetméteren, hét kiállítási csarnokban száz európai és világpremiert terveznek - a genfi Szalon nem véletlenül tagja Detroit, Frankfurt, Párizs és Tokió mellett a "Top 5 Worldwide"-nak. Európában ez az egyetlen Autóshow, amelyet minden évben megrendeznek, idén 650-700 ezer látogatóra számítanak. Hat márka eddig minden évben részt vett a kiállításon, Rolf Studer, a Szalon igazgatója külön köszönetet mondott a Bentley, a Citroën, a Fiat, a Lancia, a Peugeot és a Renault konstruktőreinek 80 éves lojalitásukért.
Jónéhány modell itt dobogtathatja meg majd először leendő vásárlói szívét, itt mutatkoznak be Európában először olyan újdonságok, mint az Alfa Romeo Giulietta, az Audi A1, a Mini Countryman, az új Opel Meriva, Porsche Cayenne, Renault Wind és az új generációs VW Sharan és Touareg.
Azt már az előzetes hírverésből is sejteni lehetett, hogy a Geneva International Motor Show-n a gyártók nemcsak a szériaérett újdonságaikat fogják bemutatni, hanem a jelenleg még kísérleti fázisban lévő alternatív technológiákat is. Így is történt, és bár világosan látszik, hogy a gazdaságos autók fejlesztése mozgatja az autóipart, azért változatlanul komoly az érdeklődés a hagyományos luxus- és sportkocsik iránt is.
Idén már szinte minden standra jut valamilyen villamos-hajtású vagy hibrid üzemű jármű, a Green Pavilion látványosabb, mint eddig bármikor. 16 különböző elektromos és alternatív hajtású modell premierjét hangsúlyozottan erre a kiállításra időzítették. A Mercedes-Benz üzemanyagcellás és hibrid F800 Style jelzésű tanulmánymodelljétől nem messze már ott van az a Suzuki Swift Plug-in Hybrid is, amelynek 660 köbcentiméteres, háromhengeres benzines agregátora (nem motor!) menet közben állandó fordulatszámon tölti azokat a háztartási konnektorból is feltölthető akkumulátorokat, amelyek aztán a villanymotorját hajtják. A Ferrari jelképesen is zöldre fényezte 599 HY-KERS hibridjét, a Porsche pedig a 911 GT3 R-ből kialakított lendkerekesét állította ki. A kiállítás leggyorsabb nyitott autója, a 621 lóerős, 325 km/órás tempóra képes Supersports Convertible a Bentley standján parkol. A Dacia az európai piac legolcsóbb terepjárójának ígéri a Duster-t.
Természetesen ott vannak az ázsiaiak is, az egyik legismertebb kínai autógyár neve akár a kiállítás jelszava is lehetne: Build Your Dream - Valósítsd meg az álmaidat! Vajon a gyártókra vagy a vásárlókra gondolnak?
- VW Race Touareg 3 - a bajnok új ruhája
- Subaru Impreza WRX STI 2011 - "Minden Idők Leggyorsabb Modellje"
- Kiss Pál Tamás: - ...lehet előzni a Hungaroringen!
- Mercedes-Benz LAPV 6.X Concept - most szép lenni katonának...
- Porsche 911 GT3 Cup - Jeff Zwart a Pikes Peak legújabb rekordere!
- Budapest-Nordkapp 2010 - összefoglaló a versenyről
- Mitsubishi ASX - itt a Dakar-szökevény aszfaltbetyár!
- Pierre Poncelet tesztpilóta nyári jótanácsai
- Ford Curve Control - a megoldás már a kanyarban van?















