Budapest - Bamako 2008 - nyilvánosságra hozták a rally útvonalát

2008. január 12-én harmadszor is Budapestről indul a Fapados Dakarnak is becézett afrikai kalandrally és túra.

Bamako 2007

Az európai szakasz változatlan marad. Marokkóban az Atlasz hegység alatt halad majd el a mezőny, kősivatagos offroad szakaszokon. Oázisok közti holdbéli tájon hatolnak be a versenyzők Nyugat-Szaharába. Mauritániában újdonság Tidjikja városa lesz, az iszlám misztikus sivatagi városa, Maliban pedig a Niger folyó partján haladnak majd a résztvevők.

A Budapest - Bamakon túra és verseny kategóriában lehet indulni. A verseny kategória 8760 kilométer lesz, ami 500 kilométerrel hosszabb, mint a tavalyi táv. Érdekesség, hogy a túra kategóriában indulók kihagyhatnak bizonyos etapokat, és több pihenőt iktathatnak be, de így is egy időben érhetnek célba a versenyzőkkel. Eddig 16 ország 220 résztvevője nevezett be a 2008-as futamra.