Mitsubishi ASX - itt a Dakar-szökevény aszfaltbetyár!
2010. július 13. | 1 beszólásA Mitsubishi lemond a SUV-modellekre alapozott népszerűségéről?
Még alig tanultuk meg, hogy ami kisebb mint a SUV, (de amúgy olyan!) az a crossover - máris elfelejthetjük: a Mitsubishi hivatalosan C-kategóriás személyautónak pozicionálja új városi szabadidőautóját, annak ellenére, hogy az ASX rövidítés az Active Smart Crossover szavakból ered. Az Outlander padlólemezére épülő ASX ugyan dinamikusabb és sportosabb lett, de összkerékhajtási rendszere szerencsére ugyanaz, mint a nagy testvéré. Az azonos padlólemez ellenére a 430 cm hosszú kistesó 34 centiméterrel rövidebb - és a tetősínnel együtt is alacsonyabb (162,5 cm). A belsejéről azt állítja a Mitsubishi, hogy leginkább egy kényelmes, elegánsan berendezett nappalihoz hasonlítható, a csomagtartója alapból 419 literes, de a hátsó ülések döntögetésével növelhető.
A japán újdonságról két évvel ezelőtt kezdtek először szivárogni a hírek. Eleinte még úgy látszott, hogy a 2007-ben Frankfurtban bemutatott Concept-cX aszfaltjáró jelentős átépítés után Racing Lancer-ként kerül majd piacra. Akkoriban még az is felmerült, hogy a 2009-es Dakaron már ez az autó váltja fel a korábban legendás sikereket aratott Pajero-kat, de már egy új, saját fejlesztésű, környezetbarát dízelmotorral.
Nos, azóta már tudjuk, hogy a dél-amerikai Dakar Rallye-ban a Mitsubishi nem lát többé fantáziát és ha a nagy kalandról le is mondtak, az ASX motorválasztékában megjelent az a bizonyos saját fejlesztésű turbódízel. A korábban az Outlanderben használt, ma már elavultnak számító Volkswagen PD-TDI dízelt leváltó 1.8-as, közös nyomócsöves DI-D dízelmotor 150 lóerős, 300 Nm-es nyomatékát már kétezres fordulattól kezdve leadja és megtartja 3000/perc fordulatig. Ezt az elektronikusan változtatható szelepvezérléssel (MIVEC) érték el a fejlesztők, amelynél nemcsak a nyitás mélysége, hanem az ideje is változik. A motor dicséretesen alacsony emissziójú, köszönhetően egyebek között a ClearTec csomagnak, azaz a Stop & Go rendszernek, a zárt áramlású dízel részecskeszűrőnek, az energia-visszanyerést irányító rendszernek és az alacsony gördülési ellenállású abroncsoknak. CO2-kibocsátása országúton csupán 127 g/km, de vegyes használatnál is 150 alatt marad, fogyasztása 4,8, illetve 5,5 liter száz kilométeren. A másfél tonnánál valamivel kisebb saját tömegű autó hatótávolsága 63 literes tankjával bőven 1300 kilométer felett van. Van egy benzines változata is, igaz az 1.6-os szívómotor 117 lóerős teljesítményével nem nagyon tűnik ki a kategóriájából, ráadásul a Haldex-kuplungos összkerékhajtás is csak a dízellel párosítható.
Az ASX-et divatos városi stílusautónak szánják, a családi kirándulásokhoz továbbra is a nagyobb csomagterű Outlander-t ajánlják.
- Mitsubishi Racing Lancer - az első hivatalos fotók
- A jövő évi Dakaron mutatkozik be az új Mitsubishi SUV versenyváltozata
- Mitsubishi Concept-cX - aszfaltjáró "zöld" motorral, "zöld" belsővel
- VW Race Touareg 3 - a bajnok új ruhája
- Subaru Impreza WRX STI 2011 - "Minden Idők Leggyorsabb Modellje"
- Kiss Pál Tamás: - ...lehet előzni a Hungaroringen!
- Mercedes-Benz LAPV 6.X Concept - most szép lenni katonának...
- Porsche 911 GT3 Cup - Jeff Zwart a Pikes Peak legújabb rekordere!
- Budapest-Nordkapp 2010 - összefoglaló a versenyről
- Pierre Poncelet tesztpilóta nyári jótanácsai
- Ford Curve Control - a megoldás már a kanyarban van?
- Porsche 911 GT2 RS - a valaha készült leggyorsabb és legerősebb utcai...















