Elrajtolt a Silk Way Rally - Szalayék a hatodik helyen!

A Selyemút-rally mezőnye a 3891 kilométeres táv megtétele után, július 16-án érkezik Szocsiba.

A video lejátszásához Flash Player szükséges!

Valósággal ünneplőbe öltözött a moszkvai Vörös tér szombaton este, amikor a Vaszilij Blazsennij székesegyház előtt felsorakozott a Selyemút-rally ünnepélyes rajtceremóniájára a 95 versenyautó és a 35 versenykamion. A tér közepén felállított rajtdobogóra egyenként gurultak fel a tereprally nagymenői, elsőként 100-as rajtszámmal a kilencszeres Dakar-győztes Stéphane Peterhansel, majd húsz perccel később a 110-essel Szalay Balázs - Bunkoczi László páros autója.

Szalayék közvetlenül a helyiek kedvence, Edvard Nyikolajev és az általa irányított Kamaz-csapat előtt indultak és óriási tapsot kaptak. A pódiumon, a reflektorok fényében különösen feltűnő volt, milyen szép lett az újonnan nemzeti színűre fényezett Opel Antara. A verseny iránt amúgy akkora az érdeklődés, hogy még a felüljárókon is "lógtak" azok a moszkvaiak, akik nem fértek be a Vörös térre. Az ő kedvükért a versenyzők futottak egy "kötelező", 16 kilométeres kört a városban.

A rajtceremónia látványos volt, a Vörös tér pedig még mindig gyönyörű – mondta Szalay Balázs, aki először áll rajthoz a Selyemút-rallyn. Hasonlóan tapasztalatlanok az orosz "pályán" a magyar kamionos (Scania) trió tagjai, Kovács Miklós, Czeglédi Péter és Tóth Tamás is.

Az igazi verseny vasárnap reggel kezdődött az 573 kilométeres Moszkva-Lipetszk távolság leküzdésével, amelyből 261 km volt a szelektív szakasz. Szalayék az első versenynap végén a szenzációsnak mondható hatodik helyen végeztek. - Nagyon technikás szakasz volt, néha úttalan utakon, fiatal fák között kellett száguldani. Helyenként annyira esett az eső, hogy alig lehetett menni, mert rettenetesen csúszkált az autó, bevallom, nem is mindig én uraltam - mondta Szalay, aki egy külső mini kamerát el is vesztett az autóról. Balázs már előre figyelmeztette a tévéseket, hogy ne szereljenek az autóra kívülre kamerát, mert a sűrű bokrok között még a tükrök is letörnek olykor, nemhogy egy tapadókoronggal rögzített kamera... Nem hallgattak rá, pórul jártak.

Részeredmény az első szakasz után: 1. Zseludov, Rudnyickij (orosz, Nissan Frontier) 3:20.13, 2. Hołowczyc, Fortin (lengyel, belga, BMW X3) 3:13 perc hátrány, 3. Novickij, Jevtyehov (orosz, ukrán, G-Force Proto) 4:57 p h., ...6. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Antara) 14:29 p h.

[forrás: dakar.hu, silkwayrally.com]