Hétfőn rajtol a IV. Kaukázus Rally Nagytétényből
2011. augusztus 12.17 nap alatt 11 országon át 6 000 kilométert tesznek meg az autós túlélő túra résztvevői. Budapesttől Jerevánig hegyi utakon, egykori és jelenlegi háborús zónákon keresztül vezet az amatőrök futama.
A már hagyományokkal rendelkező kelet-európai kalandralira a világ minden tájáról érkeznek a lelkes utazók. A magyar csapatok mellett többek között Lengyelországból, Írországból, Hollandiából, Portugáliából, Olaszországból, Kanadából, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Ausztráliából és Új-Zélandról is érkezett nevezés. Az idei futamon egy komplett amerikai rockzenekar, a The Durgas is részt vesz és mivel magukkal hozzák a komplett zenekari felszerelésüket, meglepetésszerűen is tudnak majd koncertet adni. A túrát saját filmes stábbal örökítik meg.
A rally-n a versenyszabályokból adódóan bármilyen járművel rajthoz lehet állni, a kitartás, a kreativitás, a problémamegoldó képesség és a csapatszellem fogja eldönteni, hogy kinek a kezébe kerül a negyedik Kaukázus Rally Kupa a célban, Jerevánban. A mezőnyben a jól felkészített szuper-terepjáróktól a normál utcai autókon át a kelet-európai autóipar rozsdás gyöngyszemeiig mindenféle jármű megtalálható.
- Ez nem autóverseny. A gyors autó itt másodlagos tényező, a csapatmunka és a kreativitás sokkal fontosabb. Aki nem versenyez, az is megküzd majd azért, hogy célba érjen – ígéri Berényi Attila, főszervező.
A versenyzők a jótékonysági program keretében pénzzel és természetbeni adományokkal is támogatják a legrosszabb körülmények között élő, elsősorban Azerbajdzsánból menekült családokat a Mission Armenia NGO szervezet közreműködésével.
Start: 2011. augusztus 15. hétfő, reggel 8:00 óra
Memento Park, Budapest, Balatoni út - Szabadkai utca sarok
N +47° 25' 35.40", E +19° 0' 0.58"
- Ingyenes terepvezetés lesz május 4-én a piliscsévi Motorcross Centrum-ban!
- Mighty FC Concept - Unimog-ot épített a Jeep?
- DTV Shredder vs. Jackal - terepjáró roller katonáknak
- Action Trackchair - terepjáró kerekesszék mozgáskorlátozottaknak
- Sand Flea - ugráló, pattogó harci robotot fejlesztett ki a Boston Dynamics
- Geneva Motor Show 2012 - a Mazda TAKERI tanulmány az új 6-os sorozat előfutára
- Geneva Motor Show 2012 - Infiniti Emerg-E Concept, te vagy a lexebb!
- Geneva Motor Show 2012 - hatkerekű Dock+Go, cserélhető puttonnyal
- Geneva Motor Show 2012 - Mercedes-Benz A-osztály, Made In Kecskemét















