Dakar 2013 - már Lima-ban készülődnek a magyarok!

A világ leghosszabb és legnehezebb tereprally-jának idén ismét Dél-Amerika ad otthont, Peru, Argentina és Chile úttalan útjain száguld majd a mezőny.

A video lejátszásához Flash Player szükséges!

A gépátvétel ezekben a napokban zajlik Peru fővárosában, hogy aztán a január 5-i ünnepélyes rajtceremóniát követően a mezőny nekivágjon az embert és gépet próbáló kéthetes tortúrának. A befutó Santiago-ban, Chile-ben lesz január 20-án.

A versenyben résztvevő 700 európai járművet szállító hatalmas Río Imperial komp (a képen éppen átkel a Panama-csatornán) már bő három héttel ezelőtt elindult Le Havre kikötőjéből. A tengeri út az első három viharos napot leszámítva unalmasan telt, de a szakemberek azt jósolják, hogy a hátralévő néhány ezer kilométer Santiago-ig már nem lesz ilyen eseménymentes...

A tengeri vihar szerencsére nem tett kárt a szakszerűen kipányvázott járművekben, így a 22 órás kirakodás után a műveletet felügyelő Jean-Marc, a szervező cég, az A. S. O. logisztikai menedzsere elégedetten nyilatkozott: "... a 21 napos transzatlanti utat néhány gumidefekttől és lemerült akkumulátortól eltekintve valamennyi motorkerékpár, quad, autó és kamion egyetlen karcolás nélkül túlélte! Minden jármű üzemkész és a Callao Port-i parc fermé-ben várja, hogy a pilóták átvegyék őket."

A gépek átvételére készülnek a magyarok is, már Limában van a teljes Opel-csapat! A gárda egyik fele még szilveszterkor megérkezett, úgyhogy duplán ünnepelt, először a repülőgépen a magyar Újévet, aztán öt órával később a helybelit. A csapat másik fele, beleértve a kapitányt, Szalay Balázst is, csak szerda este (magyar idő szerint már éjszaka) landolt Peru fővárosában. Szalaynak útközben nem voltak különösebb kalandjai - leszámítva, hogy a mindent egybevetve 23 órás repülőút alatt megnézett négy filmet és bármennyire is fáradt volt, útközben nem aludt. De megérkezés után rögtön korrigálja az ötórás időeltolódást...

A navigátor, Bunkoczi László számára viszont kissé kalandosan indult az újév, hiszen ő vette át a komp "gyomrából" kibújt versenyjárműveket. - Mondtuk a taxisnak, hogy vigyen a kikötőbe és mivel volt nálunk fényképezőgép meg kamera is, azt hitte tévések vagyunk és a helyi zavargásokat szeretnénk látni, úgyhogy bevitt minket a harci övezetbe. Lima-ban ekkor ugyanis éppen hatalmas tüntetések voltak, amelyek sajnos halálos áldozattal is jártak - igaz, ezt csak másnap láttuk a tévében. Szóval miután sikeresen megúsztuk a tűzfészekben tett villámlátogatást, a taxis mégis elvitt minket - igaz, a kikötő másik végébe, úgyhogy csak nagy nehezen, hosszas útbaigazítások árán jutottunk el a járműveinkhez. Azok szerencsére rendben voltak, a háromhetes hajókázás csak a bolgárok kocsiját viselte meg kissé, az nem nagyon akart beindulni, de némi unszolásra - értsd: bebikáztuk - végül mégiscsak összeszedte magát - mesélte Laci, akinek Darázsi Zsolt, a csapat versenykamionjának sofőrje, valamint a szintén kamionos Vörös Ferenc, Szalai Norbert, illetve Hovanyecz János volt a társa a kalandban.

A Toyota Land Cruiser-rel versenyző másik két magyar autós csapatról, Sebestyén Sándorról és Bognár Józsefről valamint a "hátvéd" Pócsik László - Farkas Nándor - Szaller Zoltán alkotta trióról nem kaptunk hírt, szerencsére rosszat se...

A kétszeres magyar bajnok navigátor, Horn Albert az orosz Andrej Cserednyikovnak "diktálja" majd az itinert a több mint 8500 kilométeres verseny során.

[forrás: dakar.com, dakar.hu]