Renault családi hétvége volt a Hungaroringen

Közel 120 ezren voltak kíváncsiak a Magyar Nagydíj előtt három héttel a World Series by Renault, azaz a Világszéria magyarországi futamaira.

Temérdek szórakoztató és ismeretterjesztő program, igazi versenyek, szabad paddocklátogatás a Hungaroringen - ez a rövid mérlege a WSR rekkenő hőségben megtartott rendezvényének.

A kétnapos versenyprogramból nem hiányoztak a veterán Renault modellek, a történelmi versenyautók és a nem kevésbé történelmi pilóták sem, mint például Jean Ragnotti és René Arnoux, akik bár az aktív versenyzéstől visszavonultak, vezetni egyáltalán nem felejtettek el.

Az ING Renault Formula-1-es csapat színeiben és Alonso autójában megjelent a Ringen Baumgartner Zsolt is, aki végre hazai pályán, hazai közönség előtt igazi bajnok lehetett.

Ami a "komoly" versenyeket illeti, a csúcspontot a 3.5 literes formaautók küzdelme jelentette. A kategória népszerűségét és komolyságát jelzi, hogy már számos, jelenleg a Formula-1-ben versenyző pilótát "nevelt ki", olyanokat mint Kubica, Kovalainen vagy Vettel.

A családi programok "zöld" színfoltja volt, amikor néhányan karjukon egy-egy használt slick gumival távoztak. Otthon a vitrinben jól mutat majd és a környezetet se szennyezi.