Suzuki SX4 S-CROSS 1.4 GL+, 4WD, MT - a crossover zászlóshajó (Frissítve!)

Első látásra a legmeglepőbb, hogy az immáron négy éves modell külseje változatlanul friss, mondhatnánk ropogós. Nehéz nem a VITARA-val összemérni, de talán ez nem is baj.

Mint tudjuk a külső dizájn megítélése a leginkább szubjektív része minden tesztnek, ezért nem is szívesen írjuk le: az SX4 S-CROSS annyira ázsiai, hogy ez Európának talán már egy kicsit sok is. Az emelkedő övvonal ugyan dinamikussá teszi a karosszériát, a hátsó lámpák is rendben vannak, a diffúzor-szerű hátsó alvázvédő betét pedig hozza a terepjárós fílinget, ennek ellenére a legnagyobb gondot a krómozott hűtőmaszk elfogadása okozza, de mint az imént írtuk, a dizájn megítélése a legszubjektívebb minden autótesztnél... Minden esetre az biztos, hogy az elejét szokni kell és ez nekünk egy hét alatt talán sikerült is.

SUZUKI SX4 S-CROSS
A tesztelt autó manuális váltója kiválóan tette a dolgát, miközben végig ott dolgozott bennünk a kisördög, hogy azért ehhez a kényelemhez az automata váltó jobban illene... Szerencsére a csúcsmodell elérhető azzal is. Ami a rugózást illeti, a kényelemérzet elmarad a Vitaráétól - a hátsó futómű hangolása kicsit keményebbre sikerült.

A motorfejlesztők jó munkájának köszönhetően a választék jelentősen leszűkült, a háromhengeres 1.0 literes felett csupán az új 1.4 literes 140 lóerős, 220 Nm csúcsnyomatékú Boosterjet-et lehet választani. Ez a közvetlen befecskendezésű turbómotor a VITARA-ban is remekül bevált, a 12,5 centivel hosszabb SX4 S-CROSS-ban még összkerékhajtást is kapott. A 4x4-es kompakt crossover 100 km/órára 10,2 másodperc alatt gyorsul és akár 200 km/órás végsebességre is képes. Telepakolva fenőttel és fullos csomagtartóval is biztonságos vele az országúti előzés. A fogyasztása a gyári értékhez közeli és ez igaz bekapcsolt összkerékhajtással, többnyire városi használat mellett is.

SUZUKI SX4 S-CROSS - interior
Mindemellett a SX4 S-CROSS GL+ felszereltsége is rásegít arra, hogy vásárláskor inkább ezt válasszuk a VITARA helyett. A családi autó nagyobb hátsó lábtere, a pohártartós kartámasz, a szövetkárpit a hátsó ajtókon, a kartámasz alatti tároló elöl - mind azt az érzetet keltik, hogy a tervezők számára a belső tér kényelme volt a legfontosabb. Jó, hogy a középkonzolon jobban elkülönítették egymástól a multimédiás kijelzőt és a klímaberendezés kezelőfelületét. Szintén nem okoz gondot, hogy a multimédiás rendszer kezelőfelülete is megegyezik a VITARA-éval. A 7"-os érintőképernyőn egyszerűen, könnyen lehet navigálni a menüpontok között. Az 55 literrel öblösebb csomagtér igaz nem jelentős, de nem is elhanyagolható előny az SX4 S-CROSS javára.

A GL+ felszereltség az 1.4 motorral az alap, alapáras a 17"-os alufelni, a ködlámpák és a LED-es fényszórók is. Szabályozható a hátsó üléstámla dőlésszöge, nagyobb a hátsó lábtér, a zsebben hordható okoskulccsal "kulcs nélküli" az ajtózár és az indítás. Az első-hátsó parkolószenzor és a tolatóradar igazi áldás a városi használat során, ezeken kívül a vezetéstámogató rendszerhez tartozik még a távolságtartóval kombinált tempomat és a vészfék asszisztens is.

SUZUKI SX4 S-CROSS - exterior