Suzuki VITARA 1.4 GL+ 2WD/4WD MT - a magyar vásárlók kedvence

A hazai vásárlók első számú kedvence, a jelenlegi Vitara 2015-ös bevezetése óta vezeti az új személygépkocsik eladási listáját. 2018-ban frissített megjelenéssel, fejlettebb biztonsági rendszerekkel ünnepelte harmincadik születésnapját.

2019 Suzuki VITARA Interior, Exterior and Drive
A kompakt SUV kategória úttörőjeként a vásárlók körében már az 1988-as első generációs VITARA is hamar népszerű lett. A második generáció, a Grand VITARA 1998-ban nagyobb méretekkel, erősebb motorral és bővebb felszereltséggel érkezett. Nem sokkal ezután, 2005-ben az autóipari változásokhoz igazodva, szinte teljesen megújulva lépett színre a harmadik nemzedék. A negyedik generációra tíz évet kellett várni, 2015-ben került piacra az új változat, amelynek nemcsak a gyártásából, hanem a fejlesztéséből is kivették a részüket a magyar szakemberek - a prototípust szinte teljes egészében hazánkban véglegesítették.

Nézzük, melyek azok az erényei, tulajdonságai, amelyektől azóta a vásárlók kedvence lett.

Elsőkerék-hajtású és AWD változatban (a Suzuki-nál így mondják: ALLGRIP) is rendelhető, nálunk az AWD változat után az elsőkerék-hajtású modell is megfordult, ezzel nagyszerű lehetőséget kaptunk az összehasonlításra. Különbség csupán a hajtásláncban volt, a felszereltsége közel ugyanaz mindkét modellnek. A tesztautó a VITARA 1.4 GL+, 2WD, MT, azaz hatsebességes manuális váltóval szerelt, elsőkerék-hajtású változata volt. Az 1.4 literes BoosterJet motoros modell GLX felszereltséggel is rendelhető.

Kezdjük is mindjárt a felszereltségnél, az 1.4 GL+-ban már szinte minden széria, ami élményszerűvé teszi a VITARA vezetését, csupán néhány olyan vezetéstámogató berendezésért és dizájn-elemért kell a szívnek meghasadnia, mint például a parkolóradar vagy a bőr ajtókárpit. Ezek a GLX változatban szintén szériának számítanak.

A 2019-es modellnél a SUV korábbi jellegzetes formája megmaradt, de részleteiben még karakteresebb lett. Kívülről a legfeltűnőbb változás az új, függőleges osztású, krómozott hűtőmaszk és a krómbetétes lökhárító a függőleges LED-es nappali menetfénnyel. A hátsó lámpa szintén LED-technológiát kapott.

A multifunciós kormánykerék az egyhetes tesztvezetés alatt a kedvencünk lett, Bluetooth-on keresztül lehet kezelni róla a rádiót és a telefont is, de az adaptív tempomatot (ACC) is gombnyomásra sikerült feléleszteni róla. A 7 colos érintőképernyő segítségével egyszerűen kezelhetők a multimédia-rendszerek, például a hangrendszer, a telefonkihangosítás, a navigáció és a csatlakoztatott telefon. A telefonnal összekapcsolható hangrendszer az Apple CarPlay, az Android Auto és a MirrorLink technológiákkal is együttműködik.

A négyhengeres, 1.4 literes BoosterJet motor 140 lóerős, maximális, 220 Nm-es csúcsnyomatékára 2500 és 4000/perc között számíthatunk. A végsebessége 200 km/óra és 9,5 másodperc alatt éri el a 100-as tempót. A gyári fogyasztása 7 liter körüli, ezt nagyon óvatos gázpedálkezeléssel sikerült is elérnünk.

Az alacsony rakodási magasságú, 375 literes csomagtartója 710 literesre bővíthető, ha lehajtjuk a hátsó üléseket, de maximálisan 1120 literesre is átalakíthatjuk.

A csomagtartó 710 literesre bővíthető
A 18,5 cm-es szabad hasmagasság megnyugtató érték, ha a hétvégén a telekre indulunk vele.

Az aktív- és a passzív biztonság érezhetően a fókuszban volt, amikor a negyedik generációs VITARA-t újragondolták. A karosszéria vázának kialakítása a Suzuki TECT koncepciója alapján történt, hét légzsák óvja az utasokat, ezek a szabványos vezető- és utasoldali SRS légzsákok, az utastér első felében található SRS oldallégzsákok, az SRS függönylégzsákok, valamint a vezetőoldali SRS térdlégzsákok. A kanyarstabilitásban az ESP-é a főszerep.