Az Opel Frontera állja a sarat
Forrás: Szalay Dakar Team
2006. június 12.
Új navigátorral, Tóth Dénessel és új gumikkal indult Szalay Balázs a tereprali országos bajnokság negyedik viadalán, az Auto Port4 Kupán. A Pirelli vadonatúj, Endurance típusú abroncsai már az elõzetes teszteken is igen jól vizsgáztak. A verseny össztávja 650 kilométer volt, ebbõl 193 kilométer a szelektív szakaszok hossza.
Szalay Balázs sorozatban a második ezüstérmét szerezte meg - ezúttal Tóth Dénes navigálásával - és így megerõsítette harmadik helyét az összetett pontversenyben. A verseny elsõ napján két szelektív szakasz után az összetettben még a 6. helyrõl várták a folytatást.
Ezen a viadalon már az is csoda volt, ha valaki célba ért, hát, még ha pontszerzõ pozícióban! Az utóbbi hetek esõzései ugyanis feláztatták a pályákat, némelyiket valóságos sártengerré változtatva. Ám ami a mezõny felének a vesztét okozta, az a zöld Opel Fronterának kis túlzással meg se kottyant. Autó és pilótája úgy verekedte át magát a vendégmarasztaló mocsáron, hogy a többi versenygéppel ellentétben még a motor sem melegedett.
"Az Opel remekül bírta a kiképzést, ebbõl is látszik, hogy a mezõny egyik legkiforrottabb versenyautója - mondta Szalay. - Hántán egy sziklánál ugyan elhagytuk két rugónkat, de ez csak annyi hátrányt jelentett, hogy egy kicsit jobban kellett figyelnünk. Összességében nagyon élveztem a versenyt."
Auto Port4 Kupa:
1. Rigler / Maurer R&R Motorsport - VW Toureg
2. Szalay / Tóth Szalay Dakar Team - Opel Frontera
3. Liszi / Fenesi 4x4 Off Road Klub - Mitsubishi Pajero
























