Csörlõk
Forrás: 4x4 magazin
A csörlõk fajtái
A legalapvetõbb osztályozás szerint három csoportra oszthatjuk a csörlõket: mechanikus, hidraulikus vagy elektromos hajtásúak lehetnek. (1. ábra) Terepjárókon ez utóbbi annyira elterjedt, hogy a többi már csaknem ritkaságnak számít. Ennek egyik magyarázata valószínûleg az elektromos csörlõk beépítésének egyszerûségében rejlik: a megfelelõ rögzítés és a kábelek bekötése után a csörlõ gyakorlatilag munkára kész. Nehéz tárgyak huzamosabb ideig való csörlõzésére azonban általában nem alkalmasak, ugyanis jelentõs a hõtermelésük és az energiaigényük, amellyel megterhelhetik az akkumulátort.
A mechanikus csörlõket a váltóból egy kardánon keresztül hajtják meg. A kardán felszerelésekor ügyeljünk arra, hogy kellõképpen védve legyen, nehogy terepen megsérüljön, mert üzemképtelenné válhat, ha például meggörbül. Elõnyük az elektromos csörlõkkel szemben, hogy míg azoknak két fokozatuk van (egy elõre, egy hátra) addig a mechanikus csörlõnek annyi, ahány sebességes az autónk.
A hidraulikus csörlõ a legritkábban használt típus, de talán a legjobb és legkönnyebben kezelhetõ. Ezek a csörlõk az átáramló olaj mennyiségének változtatásával, egy olajnyomásszabályozó karral fokozatmentesen szabályozhatók. Hatalmas elõnyük az elõzõ kettõvel szemben, hogy nagyon finoman, mindenféle erõltetés és rántás nélkül mûködnek, ráadásul hatalmas erõkifejtésre képesek. Mûködtetésükhöz egy olyan olajszivattyú kell, amely képes elõállítani a csörlõ hajtásához szükséges 120-180 bar nyomást akár 50-100 liter/perc olajszállítás mellett.
Mind a mechanikus, mind a hidraulikus csörlõnek van olyan fajtája is, amelyen a kötéldob nem vízszintes, hanem függõleges tengelyû. A leginkább egy cérnaorsóhoz hasonlító dobon nem tárolnak állandóan kötelet. Használatkor általában 20 mm vastag kötelet tekernek rá kétszer-háromszor, forgáskor ez megfeszül és ilyen módon fejti ki húzóhatását. Folyamatos nehéz csörlõzésre rendkívül alkalmas. (2. ábra)
Megemlíthetjük még a kézicsörlõket is. (3. ábra) Ezeknek nagy elõnye, hogy az elakadt jármû bármely részére könnyen csatlakoztathatjuk és így bármely irányban menthetjük vele. Az elõnyeihez tartozik még, hogy könnyû, kis helyet foglal és nem kell attól tartanunk, hogy egyik reggel arra eszmélünk, hogy az éjszaka folyamán valaki lecsavarozta. Hátránya viszont, hogy emberi erõt kell alkalmazni a mûködtetéséhez, meg az, hogy rövid kötélzet fér rá, ebbõl kifolyólag hosszabb csörlõzési szakaszon csak többszörre tudunk vele keresztüljutni.
A csörlõk rögzítése
Fontos, hogy a rögzítés minden szempontból megfelelõ legyen, ami azt jelenti, hogy el kell viselnie akkora terhelést, amekkora a csörlõnk legnagyobb vonóereje. Mivel ez általában megközelíti, de "izmosabb" csörlõ esetében túl is lépi a kocsi saját súlyát (vagy akár annak kétszeresét is), olyan pontra rögzítsük a csörlõt, aminél fogva nyugodt szívvel a levegõbe emelhetjük az autót. A klasszikus alvázas felépítésû terepjárók tulajdonosai elõnyben vannak, hiszen az alváz elsõ nyúlványa, ami legtöbbször kiér közvetlenül a lökhárító mögé, megfelelõ rögzítési pont lehet. Általában a lökhárító is erre van felszerelve, így ha az elég erõs - legalább 3-4 mm vastag, jó minõségû acéllemez - és a váznyúlványhoz való rögzítése is elbírja a csörlõzés okozta terhelést, akkor akár a lökhárítóra is csavarozhatjuk a csörlõnket.
Önhordó karosszériás terepjárók esetében nem ilyen egyszerû a helyzet, jobb megvizsgálni, hogy a lemezszerkezet lökhárító mögötti része - mivel legtöbbször ide kerül a csörlõ - képes-e akkora terhelést károsodás nélkül elviselni, amekkora a csörlõzés közben fellép. Elõfordulhat, hogy célszerûbb elõre megerõsíteni a beépítési hely környékét, nehogy "derékig a sárban" kelljen rájönni, hogy a csörlõnk erõsebb, mint az autó eleje.
Mechanikus csörlõ esetében kicsit még bonyolítja a helyzetet, hogy a hajtás csatlakozó helye elõre meghatározott, és a kardántengelyt - általában ezzel hajtják a mechanikus csörlõket - el kell tudni vezetni a váltó illetve az osztómû felé, ráadásul megfelelõ védelmet kell biztosítani a durva behatások ellen. Ez a viszonylagos bonyolultság okozza, hogy nagyon kevéssé elterjedtek ezek csörlõk, ugyanakkor jelentõs elõnyük az elektromos csörlõkkel szemben, hogy folyamatosan lehet velük dolgozni, nem kell a túlmelegedés elkerülésére szüneteket tartani. Továbbá, mivel a mechanikus csörlõ kardántengelye a sebességváltó után ágazik le a kocsi fõ hajtásláncáról, a csörlõ meghajtása is több fokozatú lesz.