Somogybabod 2009 - a sör és a sár három napja

Pénteken kezdődik a 23. Nemzetközi Terepjáró Fesztivál.

Somogybabod 2009

Az már biztos, hogy az újdonságok fesztiválja lesz az idei. Immáron 20 hektáron, változatos terepen, "hegyen-völgyön" pörögnek majd három napon át az események - és az autók. A sárgyorsulás új, ovális alakú pályán lesz, először szerepel a programban az Eurotriál és a rendezők meglepetésnek szánják a párhuzamos terepjárózást is. Az idén a kétkerék-hajtású quadokat is beengedik a pályára.

Újdonságnak számít az is, hogy Európa legnagyobb terepfesztiváljára rekordszámú nevezés érkezett. Jönnek az oroszok(!), két klub nyolc terepjáróval vesz részt a versenyeken. Ott lesznek a "terepjáró" celebek (akik mindenhol ott vannak) és sok más, hobbyterepjárós híresség is. Őket a VIP-futamon lehet majd látni.

Pénteken este fél tízkor startol a patakátkeléssel, hídépítéssel és hegymászással nehezített éjszakai trophy, ahol közel függőleges hegyoldalakat is meg kell "mászni" az autókkal. Mivel ugyanebben az időben lesz a fesztiválprogramot nyitó Tankcsapda-koncert is, ezért lesz egy második futam a bulizóknak, ők fél 12-kor startolhatnak. A nézők az éjszakai futam rajtját és a speciálokon folyó küzdelmet a katlanban élvezhetik végig. Szombaton délelőtt 10 órakor innen indul a vezetett túra is, a szabadidőautók a babodi dombok közt kanyargó majd húsz kilométeres távot járják végig.

A kifejezetten a bámész nézőknek szánt triál-versenyek szombaton 10 órakor kezdődnek. A kategóriákat a 4x4 triál szabályai szerint sorolják be, a pályákat a katlanban és annak közvetlen szomszédságában alakítják ki. 4x4 triálból nyolc, "golyós" triálból négy szekciót kell a versenyzőknek teljesíteniük. Az idén új nyomvonalat alakítottak ki a siratófalakon, szombaton délután lesz a nagy falramászás.

Vasárnap délelőtt 10 órától a Szuper Cup triálon küzdenek autók és pilóták egymás ellen. Ezt követően kerül sor a párhuzamos offroad-ra, ahol két versenyző indul egyszerre és próbálja kihajtani a lelket az autójából. Szokás szerint a háromnapos versenysorozat az elmaradhatatlan fesztiválprogrammal, a sárgyorsulással ér véget. A fesztivál legkedveltebb pontja várhatóan idén is a dagonya lesz, ehhez már feltöltötték vízzel a locsolókocsikat és a tűzoltóautókat, mert komolyabb esőre senki sem számít...

Somogybabodon és a környező településeken nincs már szabad szálláshely, de a helybéli kempingben és a Balaton-partján azért lehet még helyet találni... A szervezők 60 ezer látogatóra számítanak.


Programajánló

Május 29., péntek
10:00 - 24:00 nevezés, regisztráció
14:00 - 20:00 gépátvétel
15:00 - 19:00 dagonya party
16:00 - 19:00 offroad suli
20:00 - 21:00 ünnepélyes megnyitó, eligazítás
21:30 - 04:00 éjszakai trophy
23:30 - 04:00 éjszakai trophy
17:00 - 03:00 koncertek

Május 30., szombat
09:00 - 10:00 offroad felvonulás
10:00 - 17:00 triál futamok (autó, quad)
10:00 - 22:00 vezetett túra, szabadidőautós-találkozó
13:00 - 14:00 VIP futam
14:00 - 16:00 rubicon trail
15:00 - 18:00 quad rodeo
18:00 - 20:00 sárgyorsulás
21:00 - buli reggelig

Május 31., vasárnap
10:00 - 12:00 Super Cup elődöntők (autó, quad)
12:00 - 14:00 kamion-húzó verseny
13:00 - 15:00 free style quad show
14:00 - 16:00 formula offroad
15:00 - 19:00 kalandtúra
18:00 - 19:00 Super Cup döntő (autó, quad)
20:00 - 21:00 eredményhirdetés
21:00 - 02:00 záróbuli

Koncertek:
péntek: Tancsapda, Cromatica, Időgép, Morpheus
szombat: Catfood, Ivorycoast, Kerozin, Shellter, Major zenekar, Deja vu