Csörlõk
[folytatás]
Elektromos csörlõk, hajtómûvek
A legelterjedtebb elektromos csörlõk óriási elõnye a már említett egyszerû beszerelés. Ugyanakkor számos olyan dologra oda kell figyelni használatuk során, ami fõleg ennek a fajtának a sajátossága.
A villanymotor és a víz nem igazán jó barátok, és bár a
kimondottan terepjárókhoz készült csörlõk többnyire vizet-sarat kirekesztõ burkolatot kapnak, nem szerencsés velük nagyobb
"fürdõket venni", fõleg eközben csörlõzni.
A terepjárósok által használt elektromos csörlõk szakaszos üzemelésre valók. Ez azt jelenti, hogy csörlõzés közben - mikor a
motor annyira felmelegszik, hogy kézzel megérintve már forrónak találjuk - rendszeresen szüneteket kell tartani, hogy lehûljön.
Ezek a szünetek azért is hasznosak, mert a csörlõ motorja az autó elektromos berendezéseihez képest igen nagy teljesítményû, és
így a generátor némiképp regenerálni tudja a csörlõ által megkínzott akkumulátort - persze ha a motort folyamatosan járatjuk
csörlõzés közben. Összehasonlításképpen: egy indítómotor áramfelvétele induláskor 300-500 A, ami nagyjából megegyezik egy
közepes vagy nagyobb ereju csörlõ áramfelvételével, csakhogy míg az indítómotornak ekkora áramra egy másodpercnél is kevesebb
ideig van szüksége, és utána a fogyasztása már "csak" 80-120 A, a csörlõ terhelés alatt folyamatosan igényli az extra nagy
árammennyiséget. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a generátorok teljesítménye általában kisebb, mint egy erõsebb csörlõé,
érthetõ, hogy nem tudják pótolni a csörlõmotor által felhasznált energiát, fõleg ha a motor csak alapjáraton "ketyeg". Ha tehát
rendszeresen használjuk a csörlõnket, fordítsunk az átlagosnál több figyelmet az akkumulátor és a generátor állapotára.
A csörlõben a motor és a kötéldob között nagy a fordulatszám különbség, ezért az áttételezést nem klasszikus fogaskerékpárokkal,
hanem bolygómûvel vagy csigás hajtómûvel oldják meg. (A legtöbb elektromos csörlõ hajtómûvének áttétele az 1:150 és az 1:300 közötti
tartományba esik.) A csigahajtás elõnye, hogy önzáró, így egyben a fék szerepét is betölti, megakadályozza, hogy a terhelés
hatására a dobról a kötél lecsévélõdjön; gyártása viszont nagyobb pontosságot, különleges anyagokat és technológiákat kíván.
Tömeg, erõ, nyomaték
A csörlõk teherbírását általában tömegmértékegységben, kg-ban (vagy fontban; 1 kg = 2,205 lbs, ill. 1lb = 0,4536 kg) szokták megadni. Ugyanakkor egy "4000 kg-os" csörlõ a kötelet nem "4 tonnával húzza", hanem (közelítõleg) 40 kN nagyságú erõvel. A teherbírást azért adják meg mégis ilyen szemléletesebb formában, mert azt fejezi ki, hogy például a példaként említett csörlõ 4 tonnás terhet képes függõleges irányban felemelni. Nagyon fontos azonban, és ezt a gyártók is sokat hangsúlyozzák, hogy a csörlõ nem azonos az emelõvel, illetve daruval, alapvetõen nem teheremelésre, hanem vontatásra fejlesztették ki õket.
Mikor csörlõt választunk, tudnunk kell azt is, hogy a teherbírásként megadott érték a hányadik felcsévélt kötélrétegre
vonatkozik. Ugyanis a csörlõ motorja nem állandó erõvel húzza be a kötelet, hanem a dobot forgatja állandó nagyságú nyomatékkal,
így a felcsévélt rétegek (4. ábra)
számával arányosan csökken az erõ, jó közelítéssel rétegenként 10%-kal. A negyedik-ötödik réteg (5. ábra)
feltekerésekor tehát közel a felére csökkenhet a csörlõ vonóereje az elsõ réteghez képest.
Szükség esetén egy egyszerû trükkel megkétszerezhetjük (6. ábra) csörlõnk erejét, ugyanakkor a maximális csörlési hossz és a kötélbehúzás
sebessége a felére csökken csiga (7. ábra) használatával. Csigára van szükség akkor is, ha a vontatást nem szembõl végezzük, hanem egy
ponton megtörve a kötelet, oldalirányból (8. ábra). A horgonyzási pontot, amihez a csigát kikötjük, a két kötélszárban ébredõ erõ összege
terheli, ami párhuzamos kötélszáraknál (például önmentésnél) a csörlõ vonóerejének kétszerese! (9. ábra)
A csörlõzés kellékei (10. ábra)
Ha már beszereztünk egy csörlõt, akkor gondoskodjunk a következõ, apróságoknak tûnõ, de fontos felszerelési tárgyakról is, mert elengedhetetlen tartozékai a biztonságos csörlõzésnek. Alapvetõ dolog a kesztyû, (11. ábra) ami a biztonságos kötélvezetéshez kell. A megfeszített drótkötélnél lépten-nyomon találkozhatunk elpattant szálakkal, ezek csúnya sérüléseket okozhatnak a kötél terelgetése közben.
A rántókötél nemcsak vontatásra használható, hanem rövid változatban fatörzs köré tekerve egyrészt megóvja annak kérgét, másrészt a csörlõkötelet, mert nem tesz jót a sodronynak, ha önmagába hurkoljuk vissza. A rántókötél erõs és rugalmas. Mindenképpen érdemes szélesebbet, minimum 4-5 centimétereset használni.
Fontos, hogy a fa köré tekert hevedert egy seklivel fogassuk össze, és abba akasszuk a drótkötél végén lévõ kampót, ne közvetlenül a rántókötélbe. Ez a kis eszköz, a sekli, jó szolgálatot tehet vontatásnál és az autó rögzítésénél is.
Ha nagyon meredek helyen felfelé vagy nagyon elakadt autót kell kicsörlõzni, akkor a kötelet duplán használjuk egy csiga (7. ábra) segítségével. Csiga alkalmazásával a vonóerõ megduplázható, (6. ábra) esetleg megtriplázható, viszont ezzel arányosan csökken a vontatási távolság, tehát gyakrabban kell újra kikötni az autót. Ezzel a módszerrel a csörlõ élettartamát is növeljük.
Szintén szükséges kellék egy nagyobb méretû ék, (12. ábra) amit akkor használunk, ha nem saját magunkat akarjuk kihúzni, hanem egy másik elakadt autót, vagy például farönköt vontatnánk el az útból. Az elsõ kerekek elé beszorított ék megakadályozza a vontató autó elmozdulását.
