Hummer-parádé a Budapest - Bamako futamon

Kevés az esély a magyar győzelemre, mert több a tapasztalt, jól felkészült külföldi versenyző.

A video lejátszásához Flash Player szükséges!

A tavalyi bajnokok

Negyedik alkalommal rajtol január 17-én reggel 9-kor a budapesti Felvonulási térről a Budapest - Bamako. A Dakar dél-amerikai emigrációja után az eredetileg amatőröknek kitalált kalandtúra a világ legnagyobb szaharai autóversenyévé nőtte ki magát, ahol az amatőrök mellett külön kategóriában, keményebb feltételekkel "profi" tereprally versenyzők is rajthoz állnak. Na, nem a magyarok, ők az idén is "lekéstek" a már kora tavasszal lezárult nevezésről, így a hazai favoritok nélkül dúl majd az ádáz küzdelem a versenykategóriában nevezett 108 csapat között.

A külföldiek viszont nagyon is komolyan veszik a futamot és keményen készülnek. A szlovák Daniela Ulrichova - Juraj Ulrich házaspár eddig minden évben rajthoz állt - és bravúros teljesítménnyel minden évben nyert! A bajnoknak kijáró 01-es rajtszámú, sivatagi Nissan Navara D40-esükkel idén is bajnoki cím megvédésére készülnek.

A trónkövetelők persze ott lihegnek majd a nyomukban. Egyik nagy esélyesként a szintén férj-feleség duót, a szlovén Robert és Tea Slavec-et emlegetik, ők egy sivatagi körülményekre felkészítette Mitsubishi Pajero Evolution-nel indulnak. Hosszabb időt töltöttek edzéssel és felkészüléssel, mint bármelyik másik résztvevő, például Tunéziában sivatagi körülmények között tuningolták a Pajero-t.

Szintén a futam egyik nagy esélyesének tartják a veterán cseh Dakar-csapatot, a Janáček - Mikulenčák párost, akik Hummer H2-vel indulnak. A Hummer Racing Team sok kezdőt és amatőrt megrémisztett, amikor december elején Prágában bejelentették, hogy hét darab egyforma Hummer-rel indulnak. Technikai problémák esetén bármikor, szinte pillanatok alatt tudnak autót cserélni. A Hummer-eket egy IVECO szervizkamion kíséri. - A Dakarról már jól ismerjük a terepet. Annak ellenére, hogy a B2B navigációs szempontból sokkal keményebb, mint a Dakar, remélem, hogy jól fogunk szerepelni" - mondta Mila Janacek, a kapitány. Van okuk bizakodni, a Hummer Racing Team idén remekül szerepelt a Szentpétervár és Peking között megrendezett, a világ legnehezebb tereprally futamának tartott Transorientale Rally-n is.

A Budapest - Bamako közötti közel 10 000 kilométeres táv végén a mezőny január 31-én fut be a célba Nyugat-Afrikában, a Mali Köztársaság fővárosában. A 600 résztvevő útközben áthalad Szlovénián, Olaszországon, Franciaországon, Spanyolországon, Marokkón, Mauritánián és természetesen Mali egy részén is.

A spOtmob idén is elindította a www.spotmob.com/budapestbamako weboldalt, amelyen folyamatosan életképeket közvetítenek a versenyről. Az oldal segítségével a résztvevők a verseny bármelyik helyszínéről, eseményéről mozgóképes üzenetet tudnak küldeni az itthoni családtagoknak, barátoknak, érdeklődőknek.