Budapest - Bamako 2009: elrajtolt a mezőny

1 beszólás

Idén már 105 csapat és 252 jármű állt rajthoz a világ legnagyobb jótékony célú szaharai rally-ján.

Budapest - Bamako 2009

A futam egyre népszerűbb, 2005-ben még csak negyven bizarr kinézetű jármű gördült ki a Felvonulási térről Mali fővárosa, Bamako felé, az idei, negyedik B2B futamra pedig már negyvenöt országból - Európán kívül Iránból, Kanadából, Indiából, Ausztráliából és Új-Zélandról jöttek a résztvevők. Idén először dél-afrikai csapat is indul: ők repülővel érkeztek Magyarországra, vettek egy autót és szombaton lényegében elindultak hazafelé...

A Budapest - Bamako mottója - bárki, bármivel, bárhogy indulhat - valósággal vonzza a furcsa embereket és szokatlan járműveiket. Idén az az 1982-es Volkswagen Passat vitte el a pálmát, amelynek hátuljára kerékpárt szereltek, hogy ha leáll a motor, akkor emberi erővel, pedálozva is tudják tovább hajtani. A futam egyik legfurcsább indulója a német Rolf Becker, akit hazájában csak D-Rolf-ként ismernek. Ő az az egykori keletnémet mérnök, aki Trabanttal körbeutazta a világot és kalandja Ausztráliában ért véget, amikor egy vonat széttörte az autóját. Ő épített elsőként fékezőernyős Trabantot és gépfegyverrel felszerelt terepszínű Trabant harckocsit. Világhírnevet akkor szerzett magának, amikor Trabantjával hamis rajtszámmal elindult az 1994-es Dakaron is. Állítólag amikor kiderült a turpisság, a szervezők megverték. Saját bevallása szerint a foglalkozása: verkliművész.

A futam alapítója és főszervezője a 70-es, 80-as évek afrikai rally-jainak legendás járművével, egy Peugeot 504-el indult Bamako-ba. - A választás azért is esett erre a kocsira, mert ez egy nagyon népszerű jármű volt Afrikában és alkatrész a mai napig minden bozótban van hozzá" - mondta induláskor Szabó Gál András. A jármű eredetileg a kenyai magyar nagykövetségen szolgált diplomata-járműként a 70-es évek közepén.

A résztvevők választhattak: a verseny-kategóriában igen kemény, embert és autót próbáló lesz a futam, a túrázóknak marad idejük városnézésre is. Idén először a Bamako Spirit kategóriában nevezési díj nélkül indulhattak azok, akik valamilyen kiemelkedő karitatív küldetést teljesítenek a futam során. Így került be a mezőnybe az az amerikai-magyar páros, akik saját fejlesztésű, napenergiával hajtott víztisztító berendezést visznek a kis afrikai településekre vagy a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola diákjai, ők tolókocsikat szállítanak Bamakóba mozgássérült árváknak. A Hungary For Africa aktívistái egy kamionnyi ruhát, játékot, gyógyszert és szerszámot juttatnak el Mauritániába, a világ egyik legszegényebb országába. A Gondwana Team egy rozoga Toyota Hilux platóján CD-ket, iskolaszereket, labdákat és elemlámpákat visz magával, az ajándékokat az afrikai falvakban személyesen szeretnék szétosztani a helyiek között.

A Budapest-Bamako futam Magyarországon, Szlovénián, Olaszországon, Franciaországon, Spanyolországon, Marokkón és Mauritánián halad keresztül és január 31-én ér Bamakóba, ahol egy mali-magyar barátságos futballmeccsel ünneplik meg a célbaérkezést. "Ez is szép példája lesz annak, hogy ez a futam a népek közötti barátságról és egymás jobb megismeréséről, a sztereotípiák lerombolásáról szól. Nem csak átszaladunk az afrikai országokon, városokon, hanem tényleg megpróbáljuk a barátságunkat elvinni azoknak az embereknek, akik nemhogy magyarokat, de európaiakat sem igen láttak még életükben" - intett és elindult Bamakoba a 00-ás rajtszámú Szabó Gál András - alias Villám Géza is.